A MARGITSZIGETI CSODA
Egy hét... Ennyi telt el a margitszigeti koncert óta, amikor elkezdtem írni ezt a cikket. Egy hét alatt sokminden történt, de még mindig nem sikerült megtalálnunk a megfelelő szavakat ahhoz, hogy elmeséljük mi történ 2019.06.01.-jén, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Talán ha azt mondanám, hogy ez volt a TÖKÉLETES KONCERT, az elég kifejező lenne. Tényleg minden nagyszerű volt. Ahogy a lápafények teljes összhangban villantak fel a szöveggel, ahogy a színük is mindig a megfelelő volt. Bele se merek gondolni mennyi tervezés áll e mögött. És természetesen a látvány mellett, a hang élmény is varázslatos volt. Az összhangja pedig maga a CSODA. Egyszóval le a kalappal a teljes technikusi gárda előtt.
No, de térjünk át a zenészekre is. A Heureka Pop Orchestra minden tagján látszott, hogy ők is élvezik amit csinálnak, élvezik a zenét és tiszta szívvel játszanak. Az ütős együttes szintén fantasztikus volt, a Kikelet című dalnál. Palya Bea és Viki hangja együtt gyönyörűen szólt. Élvezet volt hallgatni kettőjük énekét és látni őket együtt, egy színpadon állni. Akár hogy próbálok nem tudok rá semmilyen hasonlatot, hiába kerestem, erre még a ,,mindenre jó, néha túl nyálas vagy elnagyolt; vagy szépirodalmi, tökéletesen megfogalmazott hasonlatok" sem húzhatóak rá. Én személy szerint népdal fan vagyok, így bevallom engem eléggé meghatott Palya Bea és Viki közös előadása. Bródy Jánossal is nagyszerű volt az Engedd, hogy szabad legyek című dal. Jó érzés látni ahogy megvan az összhang egy fiatal, mára igen népszerű zenekar és egy mindenki álltal jól ismert idősebb, a magyar zene meghatározó alakja között.
És most rátérnék a lényegre, a 7 fantasztikus csoda-emberre, arra a 7 személyre, akik nélkül valami hiányozna az életünkből, a 7 zenész, akik belopták magukat a szívünkbe. Sárkány Berci, Gerendás Dani, Koltay Kurszán, Verók Tomi, Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf. A Margaret Island. Annyira jó látni minden egyes koncerten, ahogy ők is élvezik a zenét, szeretik amit csinálnak és mindent beleadnak, hogy a legjobbat adják nekünk, a közönségnek. És azt hiszem, hogy akárhogy is próbáljuk ezt az odaadást és szeretetet ami a zenéjükön keresztül elér minket, nem tudjuk, nem is tudhatjuk eléggé és elégszer meghálálni. Imádtam, ahogy eljátszották a Csillagtalant, úgy ahogy régebben, Viki, Bálint és Kristóf kiálltak a színpad szélére. Imádtam, amikor a srácok énekeltek. Amikor Kristóf a Bolond tavasz közben ,,körbetáncolja" a mikeofont, mert élvezi amit csinál. ImádomTomi hangját és mindig élvezettel hallgatom,hogy milyen szépen hangzik együtt Viki hangjával. Imádtam a Várj még rá (Kékmadár)című számot is amikor csak Kurszán és Viki voltak a színpadon a Margaret Island-ből illetve a simfonikus zenekar.
És ha boncolgatás nélkül, az egészet tekintjük, ahogy ez a sok kis önmagában is tökéletes részlet egy teljessé simul össze, ott azt hiszem elfogynak a jelzők. Nem lehet leírni. Talán ha valaki megnézi a videókat... De nem, a teljes élményt nem tudja visszaadni. Azt hiszem, ahhoz hogy valaki megértse az érzést ahoz ott kellett lenni a koncerten. Az elejétől a végéig libabőrös voltam és nem azért, mert hideg lett volna. Ahogy ott ültem és úgy éreztem át akarom karolni az egész világot, a zenéjüket meg szeretném ölelni. A kincert végeztével pedig azon gondolkodtam, vajon mekkora lyuk lesz a pólómon ennyi ,,széken táncolás" után. Imádom azokat a csoda-embereket, akik itt zenélnek szívvel-lélekkel, ezen a margitszigeti csodán. Igen, talán ez a legmegfelelőbb kifejezés rá: A MARGITSZIGETI CSODA!
